So(vi), ami Show
Men Sovanara (Sovi)
Men Sovanara (Sovi) nevét sokan ismerik iskolánkban. Kambodzsai származású fiatalember, akihez sok-sok alsótekeresi tábor élménye fűződik. Eddig kedves, humoros "Kiviként" (ifjúsági vigyázóként) ismerhették a diákok, aki hol a konyhában, hol játékos program állomásvezetőjeként bukkant fel egy-egy tábori turnusban.
2018-ban azonban a Konyhafőnök című televíziós főzőshow-ban láthattuk őt a versenyezők, ahol egészen a döntőig jutott. Erről az élményről beszélt 2019. december elején, iskolánk Újszász utcai telephelyén, miközben bemutatót tartott technika és életvitel óra keretében.
Séfként
fontos küldetésének tartja, hogy az egészséges táplálkozást népszerűsítse a
gyerekek és a felnőttek körében egyaránt. Ennek megfelelően a téli
szezonális zöldségek kapták a főszerepet.
Mivel a kambodzsai konyhát is jól ismeri, igyekezett ennek a térségnek az ízeit becsempészni a menüjébe: sütőtökpüré naranccsal bolondítva, csirkemell burgonyával, ázsiai ízvilágra hangolt uborkaszalag, és kapros zöldségmártás készült.
A diákok boldogan kóstolták meg az ínycsiklandozó végeredményt.